Az antioxidánsok fejlődésének története

Annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak a tengeri élőlényekről a szárazföldi élőlényekre, a szárazföldi növények olyan antioxidánsokat kezdtek termelni, mint a C-vitamin, polifenolok és tokoferolok, amelyekkel a tengeri élőlények nem rendelkeztek. Az 50 és 200 millió évvel ezelőtti evolúció során a zárvatermő növények számos természetes antioxidáns pigmentet fejlesztettek ki – különösen a jura korszakban –, amelyek a fotoszintézis melléktermékei, a reaktív oxigénfajták elleni védekezés kémiai eszközei voltak. anyagok osztálya. Eredetileg az antioxidáns kifejezés kifejezetten azokra a kémiai anyagokra utal, amelyek megakadályozhatják az oxigénfogyasztást. A 19. század végén és a 20. század elején kiterjedt kutatások középpontjában az antioxidánsok olyan fontos ipari folyamatokban való felhasználása állt, mint például a fémek korróziója elleni védelem, a gumi vulkanizálása és a belső égésű motorok üzemanyag-polimerizációja által okozott elszennyeződése.
A biológiai antioxidánsokkal kapcsolatos korai kutatások arra összpontosítottak, hogyan lehet antioxidánsokat használni a telítetlen zsírsavak oxidációja által okozott avasodás elkerülésére. Az antioxidáns aktivitás egyszerűen mérhető egy zsírdarab oxidációs sebességének mérésével, miután azt egy oxigénnel ellátott, légmentesen záródó edénybe helyezték. Az antioxidáns hatású A-, C- és E-vitaminok felfedezésével és megerősítésével azonban az emberek felismerték az antioxidánsok fontosságát, amelyek biokémiai szerepet játszanak a szervezetekben. Miután felismertük, hogy az antioxidáns hatású anyagok maguk is könnyen oxidálhatók, először elkezdődött az antioxidánsok lehetséges hatásmechanizmusának feltárása. Annak tanulmányozásával, hogy az E-vitamin hogyan akadályozza meg a lipidperoxidációt, egyértelművé vált, hogy az antioxidánsok, mint redukálószerek, reakcióba lépnek az aktív oxigénfajokkal, hogy elkerüljék az aktív oxigénfajták által a sejtek károsodását, és elérjék az antioxidáció hatását.